Húsvéti gondolatok.
Kezdjük másképp látni az életünket, a körülöttünk élőket, a világot. A hétköznapok nem az értelmetlen hajsza és törtetés alkalmai többé. Az ünnepek nem átmeneti szünetek a lüktető rohanásban, hanem valami egészen más kezdődik el. A mi számunkra ott kezdődik, ahol halljuk az Ő szavát: ne féljetek! És ekkor kezdődik a szép új világ, amelyik nem a félelemre, nem a bizalmatlanságra, nem az egymás eltiprására alapítja a jövőt, hanem arra, hogy Jézus lényege nem változott, mert a halál lényege változott meg. Ez a Húsvét.
Húsvét mai üzenetei:
1.Húsvét a legnagyobb ünnepünk, mert Krisztus feltámadása a legnagyobb esemény. Sok ünnep van életünkben, de a legszebb és legszemélyesebb ünnep a húsvét ünnepe. Itt értjük meg, hogy az élet a halállal kezdődik. A reménység ünnepe, mert az élet titokzatos módon újra elindult. Ami addig halott volt életre kélt. Többé már nem uralkodik a halál az istenfélők felett, mert Isten erősebb volt a halálnál és legyőzte azt. Az élet győzelem a húsvét a halál felett. Örömünnep, a hit újjáéledésének ünnepe.
2. Jézus Krisztus feltámadása nem „természetes”, nem magától értetődő. Isten csodája! ― Isten csodája előtt állunk meg ma, ahogyan Mózes megállt az égő csipkebokor előtt: Szent a hely, Isten szól, mezítlábasok vagyunk. Isten csodája, hogy a halált legyőzte és életet adott fiának.
3. Pál és az evangélisták döbbenetről beszélnek, sőt még hitetlenségről, bizonytalankodásról is. Szinte nyilvános gyónás számba megy az ÚT-ban a Jézus feltámadásáról szóló híradás. Figyelmeztet ez: a feltámadáshit sem „természetes”, hanem Isten csodája.
A hitünk megváltozik. Eddig döbbenet, félelem, bizonytalanság volt a szívünkben, most pedig élet, bizonyosság az örök élet felől, hit a feltámadottban. A feltámadáshit bennünk az élő Krisztushoz kötődik,aki bennünk szállást vesz. Isten csodája az, ha eljutunk a ker. vándorutunkon a feltámadáshitre.
4. A feltámadáshit az Élővel való közösség. Ugyanakkor nem a hit, hanem Jézus ígérete fogja össze a gyülekezet közösségét. Benne, Vele egy új „Isten Népe” formálódik, annak jeleként, hogy Istennek valamennyi Ígérete teljesül.
5.Jézus feltámadásának eseménye elszigetelhetetlen esemény. Jézussal és Jézus által olyan eseménysor indul, amely feltartóztathatatlan folyamat. A keresztyén ember részese ennek a folyamatnak.
6. A feltámadott Jézusban való hit reménység, is. Az örök élet reménysége, ebben az életben pedig a vezetés reménysége.
Ne Félj!
Az ÚR jelenlétének rettenetét Jézus szava feloldja. A „ne félj!” - nem simogató biztatás, hanem teremtő ige: létrehozza azt, amit a szív önmagából kitermelni soha nem képes. Az Isten jelenlétének rettenetét csak Isten szava (evangéliuma) űzi el és cseréli fel boldog-hálás örvendezésre.
Ne félj- ez nekünk szól. Félelmeinket, aggódásainkat veszi el a Feltámadott. A vele való találkozás ne rettenetet, hanem örömet jelentsen a ma élő Jézus követőknek.
Jézus áll mintegy a történelem középpontjában: Ő a kezdet és a vég, Ő az Első és az Utolsó ― és persze nyugodtan odaérthetjük azt, hogy egyúttal mindaz, ami közte van. Ő a kezdettől, már a világ teremtésétől létezik, és elkísér minket a végen keresztül az örökkévalóságba.
A kulcsok a hatalom jelképei, mert Jézusnak van hatalma arra, hogy nemcsak egyszerűen Ő föltámadjon, hanem arra is, hogy föltámasszon minket is a halálból, hogy nekünk is örök életünk lehessen. Hiszen ez a Húsvét lényege. Mit számítana nekünk, ha Jézus egyszer csak föltámadt, és bennünk semmi változás nincs! A mi életünk ugyanúgy folyna tovább és ugyanúgy a sírnál végződne?! De nem így van: a Halál és a Halottak birodalma felett Ő kulcshatalommal rendelkezik, és éppen ezért akkor lesz igazi Húsvétunk, ha ezzel az Elsővel és Utolsóval, a Kulcsokat Birtoklóval találkozhatunk mi is Lélek által Isten igéjén keresztül, és így lesz számunkra is Húsvétkor a feltámadás ünnepe.
A visszaadott remény
Elvette reménytelenségemet – Dr. Munib A. Younan püspök
„Van bárki a földön, aki ne tapasztalta volna meg a reménytelenséget? Ez a tapasztalat olyannyira természetes, hogy úgy gondolom, mindannyian jól ismerjük jeleit: könnyek, ellankadás, zavart gondolkodás, félelem, visszahúzódás. Így könnyen el tudjuk képzelni, hogyan érezhetett Magdalai Mária, amikor Jézus üres sírjához érkezett. Pár nappal azelőtt látta Urát és Szabadítóját, Jézust, keresztre feszítve. Azért ment a kertbe, hogy megkenje drága olajokkal szeretett Mesterének halott testét. De amikor megérkezett, nem végezhette el ezt a megszokott rituálét. Jézus teste eltűnt”
Elvitték az én Uramat!” – kiáltotta sírva Mária. Az Ura - aki reményét jelentette ebben és a következő életben - eltűnt. Futott, hogy elvigye a hírt a tanítványoknak, akik azonnal odasiettek a sírhoz, hogy megbizonyosodjanak a szörnyű igazságról - Jézus teste valóban eltűnt. Azután, mondja az ige, reményt vesztve hazamentek.
De Mária maradt – talán gyászolni, talán hogy megfejtse a misztériumot. Nem tudhatjuk, mi minden futott át megtört szívében és meggyötört elméjében. Az üres sír mellett állva ismét betekintett, mint aki újra meg akar bizonyosodni a szomorú valóságról. Ekkor meglátott két angyalt. „Miért sírsz?” – kérdezték. És ismét, a férfi, akit ő nem ismert, megkérdezte: „Miért sírsz?”
Ugyanazon szavakkal válaszol, amivel a tanítványoknak: „Elvitték az én Uramat!” Könnyei, mozdulatai ugyanezt kiáltják: „Elvitték az én reménységemet!”
Amíg hiszek a feltámadott Krisztusban, a kétségbeesés soha nem lesz úrrá reménységemen. Megbíz és elküld bennünket – ahogyan Máriát is –, hogy elmondjuk a világnak, Ő feltámadt. És, ahogyan Mária, nem a sírban kell a reménységet keresnem. Mert Jézus nincs ott – kint van az élők között, hív minket, hogy kövessük Őt a békéltetés szolgálatában. Urunk nincs többé a sírban, de ott van azoknak az életében, akik vágynak az igazságra, a megbocsátásra és a megbékélésre.
